A vízkereszttől hamvazószerdáig tartó
időszakot hívják farsangnak, amelynek három utolsó napja “a farsang farka” a
fékevesztett öröm és mulatozás ideje volt. Ez vidám, tavaszelőző ünnepség, mely
a nagyböjttel ér véget.
A tél és a tavasz szimbolikus küzdelme, amely már az óév temetésével kezdődik,
a farsangban ér a tetőpontjára. A telet jelképező bábot valami módon
elpusztítják: vagy a vízbe “fojtják” vagy elégetik. Ez a télkihordás, téltemetés.
Ha farsang - akkor móka, kacagás, no meg persze bőséges evés, ivás. A farsang
szó hallatán szinte mindenkiben az álarcosbálok, táncos mulatságok hangulata, a
jelmezes felvonulások színes kavalkádja elevenedik meg. Már a XV. század óta
szólnak feljegyzések álarcviselésről, állatalakoskodásokról. A királyi udvartól
a kis falvakig mindenütt farsangoltak hazánkban.
Mit is ünneplünk, vagy netán valamitől búcsúzunk?
A farsang évszázadok óta tartó, évenként ismétlődő
ünnepsorozat, mely a vízkereszt napjától a húsvétot megelőző negyvennapos
nagyböjt kezdetéig tart. Vidámsággal kezdődik és böjttel ér véget.
A farsangi népszokások is a tavasz közeledtét jelzik. Ilyenek a kormozás,
busójárás, téltemetés - melyek a tél mint gonosz elűzését jelképezték. Ekkor a
falusi emberek felöltöztettek egy, a telet jelképező szalmabábut és nagy
dirrel-durral sok tréfával, mókával fűszerezve elégették.
Voltak olyan települések, ahol a tél és a tavasz küzdelmét jelmezekbe bújt
szereplők játszották el. Természetesen a viadalban a tavasz került ki
győztesen, a tél pedig szégyenében elbujdosott.
A legtöbb népszokást a farsangi időszak végén, a farsang "farkán" tartották
- azaz - farsangvasárnap, farsanghétfőn és húshagyókedden.
Ilyenkor maskarába bújt emberek jártak házról házra, adományokat gyűjtöttek,
köszöntőket mondtak, mellyel az esztendő bőséges termését az emberek jövőbeli
sikereit hivatottak megjósolni. A lakodalmak időszaka is a farsang idejére
esett.
Szokás volt például azokat a lányokat, akik a farsang
végén pártában maradtak, kicsúfolni.
Ismertek a farsangi napok jellegzetes táji megnevezései is, úgymint a farsangvasárnapot megelőző kövér- vagy zabálócsütörtök, mely elnevezés onnan származik, hogy
ilyenkor kezdték meg a farsangi ételek készítését.
A farsang utolsó napját jelölő húshagyókedd
elnevezés is a hús elhagyását, a böjt kezdetét jelzi. Amikor elérkezett
húshagyó éjféle, megkondult a harang, jelezve, hogy vége a farsangnak.
Abbahagyták a mulatozást. A bíró letette a vonót vagy dudát, mert "begyött
a böjt." Másnap a hamvazó- vagy böjtfogadószerda, már a hosszú böjt megkezdésének
első napja.
Ismert volt még a szerdát követő csonkacsütörtök elnevezés is, mely onnan ered, hogy ezen a napon még
el lehetett fogyasztani a maradékot. A Szlavóniai Kórógyon ez a mondás járta:
"Inkább a has fakaggyon, mintsem az étel megmaraggyon". A hívő
katolikusok ettől a naptól kezdve húsvét vasárnapjáig nem ettek húst és zsíros
ételeket. Ebben a negyven napban az egyház azért tiltotta a vigadalmat, még a
lakodalmat is, hogy az emberek teljesen megtisztult testtel és lélekkel várják
a közelgő keresztény ünnepet.
A Farsang története
A farsangi jókedv, mulatság eredetileg pogány ünnep. A farsang lényege a tél
temetése és a tavasz eljövetelének ünneplése. Az álarcok, mint maszkok és a
felvonulás sok helyen a gonosz, rontó szellemek elriasztására, megtévesztésére
szolgált, és a termékenységet is biztosította.
Téli ünnepeinkben egyszerre van jelen a meghaló és újra feltámadó természet, a
káosz és a rend párharca, a felnőtté válás, a szerelem, a termékenység és a
házasság motívuma, valamint a szerencse és a szerencsétlenség, tehát a
kiszámíthatatlan sors, amely ellen hiába lázadunk.
Egykoron ezek a pogány ünnepek és szertartások véresek voltak, szinte minden
esetben emberáldozattal végződtek. A saturnaliák tragikus hősét például
sorshúzással – rendszerint kockadobással – választották ki.
Életének utolsó heteit abban a tudatban töltötte, hogy a végzetes óra
eljöveteléig ő az ünnepség királya, akinek mindenki engedelmességgel tartozik
és mindent megkap, amit csak megkíván, de a saturnalia végeztével önkezével
kell véget vetnie életének. Halálával azonban lezárul a zűrzavar ideje és
megszületik az új rend.
A farsang hazája Olaszország, és valójában a déli országokban igazán elterjedt
ez az ünnep. A keresztény egyház évszázadokig üldözte a farsang pogány
szokásait, majd miután mégis fennmaradt, elismervén azt, keresztény rítusokká
alakította. A katolikus egyház ebben az időszakban a kánai menyegzőről
emlékezik meg. Ezzel is magyarázható, hogy a lakodalmak többségét farsang
idején tartották. Majd az egyház végül átengedte ezt az időszakot a
vidámságnak, az életörömnek, szórakozásnak.
A farsanghoz fűződő rítusokat számtalan nép népszokásai őrzik. Egyes helyeken
napjainkig fennmaradtak a maskarás felvonulások. Ilyen hely Mohács is, ahol
minden évben megrendezik a busójárást, ami napjainkra turista látványosság
lett.
Manapság Európában talán a leghíresebb a velencei karnevál, mely külföldről is
nagyon sok látogatót vonz. Brazíliában Rio de Janeiro a karnevál idejére a
világ fővárosává válik.
A farsang elengedhetetlen velejárója a farsangi fánk.
A fánk európai elterjedésének történetéről egy híres legenda él a köztudatban.
Marie Antoinette királyné egy farsangi álarcosbálról megszökött, és
álöltözetében elvegyült a tömegben. A sétálás közben megéhezett a királyné, így
egy mézeskalácsos mestertől vásárolt egy fánkot. A fánk rendkívül megízlett
neki, ettől kezdve a királyi lakomák kedvelt finomságává vált.
Forrás: felvidek.ma